"Luna leült a kanapéra. Egy-két perc elteltével mindenki kijött a konyhából, ahol addig sem nagyon hangzott el szó másról, mint hogy ki hogyan issza a kávéját. A társaság két része nem ismerte egymást, nem tudták, miért vannak itt, és ami a legnagyobb probléma...

Nincs tej.

A Karion nevű srác kicsit aggódott, mit tesz vele a "szója nevű lötty", de miután Meliton hajlandó volt megkockáztatni az első kortyot, és mosolyogva túlélte, a szépfiú is beadta a derekát.

Elérkezett a pillanat, amikor mindannyian végre egy helyiségben ültek. Hedda odaadta Lunának a megszokott bögréjét, majd mellette foglalt helyet. A három fiúból csak Meliton nem ült, ő Lunáékkal szemben szobrozott. Két oldalán Zuriel és Karion egy-egy konyhaszéken.

Hedda és Meliton a mozaikos kisasztalon sorakozó medálokat bámulta. Zuriel Lunát nézte, Luna Melitont szúrta ki magának. Karion tekintete ide-oda járt. Látszott rajta, ő az egyetlen, akinek hangyányi elképzelése sincs arról, miért vannak itt. Luna sejtette, hogy mindjárt tesz is egy...

- Olyan érzésem van, hogy mindenki tud valamit, amit a másik nem, és mégis, mintha senki   sem tudna semmit. - ...megjegyzést.

Luna első benyomása egyelőre beigazolódni látszott. Karion jófejnek, de szeleburdinak és szétszórtnak tűnt, akinek fingja sincs a jelenlegi helyzetről. Azzal vajon tisztában van, hogy Meliton... Szent egek! Luna szeme elkerekedett saját gondolatától. És ha Zuriel is tudja?

Tudhatják ezek a srácok, hogy Meliton erőszaktevő?

Zuriel még mindig Lunát nézte. Leplezetlenül bámulta őt, felmérve külsejének minden egyes centiméterét. Elmosolyodott, amikor Luna végre ránézett, bár ő nem mosolygott. Ráadásul biztos volt abban, a férfi sem mosolyogna így, ha tudná, mi következik.

- Mondd csak, Meliton! - Zuriel meglepődött, hogy Luna az ő szemébe mélyedve szólt a   barátjához. Luna Melitonra nézve folytatta. - Ha azt kérdezném tőled, bántottál-e már nőt   életedben, mit felelnél?

                                                                      ***

Melitont váratlanul érte az arcába vágott mocsok.

Eddig nem volt különösebben rossz a hangulata. Idegesnek érezte magát, de ugyanakkor izgatottnak is. Végre összemoshatta a két utat, amelyen mostanában járt. Barátait és Heddát egy helyre terelte a sors.

Tudta, azért vannak itt mindannyian, mert kiterítik a lapjaikat. Számíthatott volna rá, hogy a múltja kibukik.

Alig két hete tart csak a jelene, mégis múltként emlegeti. De bármelyik bölcs öreg azt mondaná, hogy a tegnap már a múltunk része, tehát a két héttel ezelőtti élet is a múlté. Igaz?

Igaz.

Megfogatta, hogy mindig őszinte lesz Heddával. Ha Hedda érdekében el kell mondania ennek a két nőnek az igazságot, akkor megteszi. A barátai tudják. Így fair.

Félelemmel nézett az ő vörösére. Látni akarta gyönyörű szemét, hogy erőt gyűjthessen, mint a szomorú ember a csendesen hullámzó lagúna partján. De nem kapta meg ezt az erőt. Hedda lesütött tekintettel nézte a kávéját.

Félt tőle? Fájt neki?

- Én... Én... - habogta Meliton.

- Várjatok! Hallgassatok meg... - szólalt fel védelmezően Zuriel.

- Ne! Nekem kell elmondanom - intette barátját nyugalomra Meliton.

Bár jó érzéssel töltötte el, hogy Zuriel ezúttal is kiáll mellette, nem hagyhatta, hogy átvállalja ezt a szörnyű feladatot. Főleg, mert szívének választottja itt ült, éppen vele szemben.

Meliton letette a kezéből a bögrét. Életében másodszor kellett beszélnie saját undorító lényéről, amit nem tehetett semmissé. Ha Luna és Hedda tudná hányszor, de hányszor kívánta, hogy kitörölhesse a múltat! De sajnos csak a múlt törölte ki a seggét Meliton imájának fecnijével.

Nagy levegőt vett, majd Luna tekintetét állva vallotta be hát a bűnét.

- Megtettem.

Ekkor láthatta meg a türkiz szempárt. Hedda csalódottan nézett rá. Meliton végtelenül sajnálta, hogy a lánynak meg kellett tudnia. Gonosz, rossz ember, aki nőket erőszakolt, vert, csalt és hazudott. De fel kellett vállalnia régi önmagát.

Az a Meliton is ő. Az ő része. Annak a részének köszönheti, hogy rátalált Heddára, hogy néhány szóval kimenekítette a férfiak gyűrűjéből, és azon része miatt biztos abban, képes lesz megvédeni bármitől és bárkitől. Ha a lány hagyja.

Ma kiderül.

- Szentséges istenek! - sápadt el Luna. Hedda némasága felért egy sikollyal. - Ti tudtátok?

Luna kérdésére Melitonban tudatosult, hogy azonnal ki kell állnia Karion és Zuriel mellett, különben rajtuk csattan az ostor. De elkésett.

- Tudtuk.

- Tudtuk - vallotta be Zuriel és Karion egyszerre.

Meliton döbbenten meredt két barátjára. Hogyan lehetnek ennyire ostobák? Hát nem értik, mi forog kockán? Ha rendőrségi ügy lenne belőle, ők is belebuknának! De Zuriel és Karion egyformán higgadt arccal néztek rá, végül Zuriel a lányokhoz fordult.

- Tudtuk. Igen. És rossz, amit tett, így igaz. - Gesztikulált két kezével, mintha csitítani tudná a   helyzet véres komolyságát. - De megváltozott. Higgyétek el nekem!

- "Rossz, amit tett"? Elment az eszetek? - Luna nem fogta vissza rosszallását. Amíg ülve marad,   talán nem lesz baj. Meliton szerencséjére a lány nem tudott ölni a tekintetével. - Hány nőt   erőszakoltál meg?

- Nem tudom. - Nem számoltam.

- Baszki! - Luna felpattant.

Melitonban furcsa balsejtelem éledt. De mégis mitől féljen? Hogy felpofozza? Áll elébe! Megérdemli. Ekkor viszont Zuriel is felállt, és Lunához lépett.

- Figyelj! Tudom, hogy nagyon gázul hangzik...

- Te most inkább ne érj hozzám! - kiáltotta Luna, és elrántotta a karját Zuriel elől.

A következő pillanatban Meliton azt hitte, hogy valaki jól kiütötte, és agyrázkódással fekszik az utcán. Mert amit látott, nem lehetett a valóság.

Luna, a vékony lány, aki hevesen védte Hedda érdekeit... fellángolt. Mármint, szó szerint lángolt! Egész testét vörös lángnyelvek borították, szeme fehéren izzott. Körülötte semmi sem gyulladt ki, a ruhái is épek maradtak, de ő mégis... lángolt.

Tudni akarta, hogy csak őt érte-e váratlanul a jelenség, de amikor Heddára nézett, az ő tekintete is éppen olyan meglepettnek tűnt. Ez neki is teljesen váratlan és új volt.

Nos... Melitonnak érdemes volna átértékelnie, mit tehetne vele ez a... lángoló lány, ha a célpontjává válna. Nem járna jól vele.

Hátrálni kezdett, kezét a megadás jeleként felemelte. Segélykérőn nézett Heddára, aki viszont nem volt olyan állapotban, hogy másra figyeljen. De hála az égnek, Zuriel legalább bírt gondolkodni.

- Őőő.... Hedda! - jelezte neki a problémát.

- Sssss! - Hedda csendre intette Zurielt, miközben közelebb lépett a barátnőjéhez.

Meliton nagyon remélte, hogy képes lesz megnyugtatni, mert lassan már nem tudott hova hátrálni a helyiségben.

- Luna! - Mikor a lány nem reagált Hedda szólítására, újra próbálkozott. - Luna, nővérem!

Meliton még nem mert felsóhajtani, amikor Luna végre Heddára nézett. Ebből még bármi kisülhet. "Kisülhet"? Marha jó, hogy ilyenkor is képes poénkodni! Pedig igazán rossz vége is lehet a helyzetnek.

Talán az egész egyetlen percig tartott csak, de Meliton úgy érezte, mintha órák óta tartaná valaki a bizonytalanságban. Túléli, vagy sem?

A két lány tartotta a szemkontaktust. Aztán Luna behunyta fehéren izzó szemét, kezét ökölbe szorította. A lángok lassan enyhülni kezdtek. Egyszerűen visszaszívódtak a testébe. Néhány másodperc elteltével már visszanyerte eredeti külsejét.

Bár a tekintete még mindig morcos volt.

Meliton döbbenten maradt a helyén, két kezét maga mellé engedte. Nem esett pánikba, amikor Luna rászegezte a tekintetét, ahogy akkor sem rémült meg az ismeretlentől, amikor elindult felé. Egynél többször nem nézett félre, mint egy megfélemlített áldozat, és egyáltalán nem gömbölyödött volna össze a földön, miközben könyörög bárkinek, hogy állítsák már meg az éppen-nem-lángoló Lunát. Dehogy!

Meliton állta Luna nézésének gyilkoló sugarát. Akkor is méltóságteljesen tűrt, amikor lángoló mutatóujját rászegezve megfenyegette őt.

- Ha mostantól bárkinek ártasz... Akár nőnek, akár férfinek... Ha ettől a pillanattól kezdve bármi   olyat teszel, amivel fájdalmat okozol bármelyik emberi lénynek... VÉGED! De legfőképpen...   ha bántani merészeled Heddát... esküszöm az istenekre, élve elégetlek!

Meliton érezte a Luna ujjából áramló hőt. Nem trükk volt, tényleg lángolt a csaj. És elhitte, hogy megtenné. Őszintén hitte, hogy Luna elevenen elégetné, ha bántaná Heddát. Csakhogy amit nem tudott, hogy hiába fenyegette meg. Nem ez tartotta vissza.

Esze ágában sem volt Heddával bármi rosszat tenni. Sőt, senki mással sem tervezte. Így teljesen magabiztosan bólintott, amivel azt jelezte, hogy felfogta. Ekkor Luna ujja ismét a "szokásos" ujjá vált, tekintetéből már kevésbé sugárzott a harag.

Meliton ekkor mert először igazán levegőt venni. A helyzet megenyhült.

Zuriel, ha eddig bámulta a lányt, akkor ettől a pillanattól kezdve már rajta lógott a szeme. Karion a fejét vakargatta. Luna a konyha felé indult. Hedda egy pillanatra Melitonra nézett, arcáról és szeméből még mindig a szomorú csalódottságot olvasta le. Aztán a konyhába ment.

Hú, bazdmeg! Azért ez tényleg komoly volt. Meliton beletúrt dús hajába, miközben alig várta, hogy leülhessen. Hirtelen eltűnt nagy testéből az erő, remegő lába egyértelműen könnyítésért könyörgött. Lerogyott a legközelebbi székre.

Feszültséggel vegyes megkönnyebbüléssel pillantott a barátaira. Nem tudhatta, melyiknek mi jár a fejében. Karion bizonyára semmit sem értett az egészből. Zuriel meg éppen megpróbálta feldolgozni, hogy a csaj, akiért bomlik, nos... nem mindennapi teremtés. Maradjunk ennyiben.

Lap tetejére                                         OLVASS BELE!